fbpx

Névjegy:

Hajdu Zoltán

Ügyvezető igazgató, Smart Staff Kft

Hajdu Zoltán korábban VIVA TV-nél, később pedig MTV, Comedy Central csatornáknál volt kereskedelmi igazgató, 2008 szeptembere óta a Smart Staff Kft. ügyvezetője.  Zoltán a telekom szektorban,  az autóipari és médiapiaci üzletfejlesztésekben vesz részt, sales és vezetői tréningeket tart, emelett vezetők és értékesítési szakemberek fejvadászatával foglalkozik. A Smart Staff Kft. 2015. óta több cégnél ért el sikeres változást,  az “Immunis a változásra” változás menedzsment programmal, Zoltán pedig 2018. szeptembertől a magyar futball válogatottnak tart mentál coachingot.   

Előadása:

Mik a motiváló erők a mai tehetségpiacon és mik lesznek a motivátorok az elkövetkező egyre kiszámíthatatlanabb munkakörnyezetben?   

A gondolkodásunk hátterét adó neurális hálózat 200.000 éves, miközben a környezetünk öt évente radikálisan megváltozik.

A munkahelyi stressz nagy része onnan ered, hogy folyamatosan új környezethez kell alkalmazkodnunk.

Meddig gyorsulhatunk még az alkalmazkodásban? Sokan csak a folyamatosan változó dolgokra figyelnek, és közben megfeledkeznek azokról a dolgokról amelyek évezredek óta nem változnak.

A  HR vezetőket az érdekli, hogy a nehezen megszerzett munkatársakat, hogyan tartsák meg és hogyan motiválják? A kérdés az, hogy a munkatársainkat a vezetéstől való félelem motiválja, a trendi iroda vagy inkább a közös értékek, a közös célok, a csapat elfogadása és összetartó ereje?

Sok munkavállaló feltette már a kérdést, mi motiválhat engem az egyre emelkedő követelmények teljesítésére? A magasabb bér, a csocsó asztal, a babzsák, az önmagamba vetett hit, a tréningeken megszerzett tudás?vagy valami egészen más… például a radikális szemléletváltás!

A Smart Staffról:

A Smart Staff egy tehetségszűrő és tudásszűrő szolgáltatás amely segíti cégét a digitális evolúcióra adott hatékony alkalmazkodásban. legyen szó új munkatársak megszerzéséről vagy a meglévő munkatársak teljesítményének fokozásáról.

A tehetségek megszerzésével jelentős időt spórolnak meg a fejvadászat során.

Különösen motivált vezetőket és szakembereket biztosítanak cége számára akik belülről elhívatottak arra, hogy sikerre vigyék a cége vízióját.

NÉZZ MEG  A TELJES ELŐADÁST